2. Elitizmus és szent tudomány

A szervezet ideológiája és teológiája a tagok számára a teljes és egyetlen igazság. A tanok úgy vannak rendszerbe rendezve, dogmatikázva, hogy ne legyenek benne ellentmondások. Ez biztosítja a tagoknak a biztonságérzetet és a felsőbbrendűségi érzést.

A hangulatot úgy próbálják megteremteni, hogy a tagok az alaptanokkal kapcsolatosan szentségi aurát érezzenek, eszébe se jusson senkinek megkérdőjelezni a tanokat vagy azt, ami végbemegy. Néhol a gyászos csend, a komoly arcok és meghajtott fejek teremtik meg ezt a légkört. A tagoknak érezniük kell, itt halálosan komoly és szent dolgok mennek végbe. Más közösségekben a lírai, meghitt zenei aláfestés tölti be ezt a szerepet. Az előbbi esetben az új tagok sírva járulhatnak Isten elé megbánva bűneiket, fogadalmakat téve, nyilatkozatokat aláírva, a második esetben csoportosan jelentkeznek vagy vonulnak ki, hogy kérjenek Jézusból és befogadják őt.

Sokan vannak, akik kiválasztottaknak vallják és érzik magukat, azt állítják, hogy különös isteni kijelentést kaptak, vagy olyan speciális ismeret birtokába jutottak Isten rejtett céljait illetően, amit egyszerű halandó nem tudhat meg. A hitgyógyítók azt mondják, ők tudják, melyik betegségnél melyik imádságra válaszol Isten. Férfiak és nők pózolnak bibliatanítóként azzal, hogy sokkal többet megértenek ők a Szentírás szövegéből, mint amit egyszerű olvasás által bárki megérthet.

Ez az elitista gondolkodás egy abuzív csoportban teljesen természetessé teszi a tagok számára azt a felfogást, hogy csak az ők tanításaik tartalmazzák az egyetlen és teljes igazságot az örökkévalóságról és Istenről, mások tanításai mind hamisak, vagy ha tartalmaznak is igazságot, mérgezett, vagy nem elégséges. Azt is hiszik, hogy ők Isten speciális és legkedveltebb eszközei az evangélium ügyében ebben a világban. Totál felelősségérzettel és céltudatossággal végzik földi misszióikat, amelyet csak ők végezhetnek el ezen a földön, senki más. És hogy legtöbbször miről szól ez a misszió? Mások megtérítéséről, vagyis mások bevonásáról a gyülekezetbe. Ha egy ilyen közösség számszerűleg növekedik, akkor ez számukra annak a jele, hogy ők Isten gyülekezete és Isten megáldotta őket. Ha nem növekedik, vagy ha sokan elhagyják a szervezetet, akkor az szintén annak a jele, hogy ők Isten gyülekezete, az ördög okkal támadja őket. Ha eme megpróbáltatások ellenére is folytatják missziójukat, akkor akár még büszkébbek is lehetnek magukra és biztosak abban, hogy a mennyben megkapják a maguk jutalmát, és mindenki, aki őket nem szereti, az elkárhozik.

Az elitista gondolkodás vezet oda sok keresztényt, hogy képtelen egészséges és normális emberi kapcsolatokra világi környezetben. Mivel ők a különlegesek, akik nem élnek annyira bűnben, mint a világi emberek, képtelenek együttérezni a más környezetben lévő emberekkel, képtelenek őket elfogadni, megérteni. Nem is olyan ritka, hogy munkahelyükön, iskolájukban, és szinte mindig a saját családjukban alkalmazkodási gondjaik vannak. Nem egy keresztény veszíti el a munkahelyét, szakítja meg kapcsolatát a szüleivel, a régi barátaival, vagy éppen válik el a hitetlen házastársától. Képtelenek az együttélésre azokkal, akik másképp gondolkodnak, és ha mások ki is fejezik nem tetszésüket az ő megtérése iránt, akkor mártír-komplexusai lesznek: ő az, aki szenved az Úrért, és aki első helyre, minden más és mindenki más elé rakta életében az Urat.

Az ilyen közösségek tagjai büszkén vallják, lázongón szétkürtölik, pólójukra kiírják, és amire csak lehet, arra rányomtatják: „Mi keresztyének vagyunk!” „Jézusban hiszek!” „Isten gyermeke vagyok” stb. Valószínű ez megnyugtatja őket arról, hogy ez valóban így van, büszkeséggel és a különlegesség érzésével tölti el őket a nem-keresztyének előtt, és nem utolsósorban Jézus is megjutalmazza majd őket, amiért nem szégyellték, hanem vállalták őt az emberek előtt.

Akárhányszor vallási vezetők kijelentik, hogy Istenről különös ismereteik vannak, amelyek mások elől rejtve vannak, vagy azt, hogy csak az ők teológiájuk vallja az igazságot, biztosak lehetünk benne, hogy hamis, abuzív tanításban van részünk, vagy még annál is rosszabban.