A lelki vezető időről időre úgy prédikál, mintha a gyülekezet éppen
háborúban állna a külvilággal. Egy abuzív közösség tagja hamar megtanulja, hogy
a nem-keresztyén (nem szellemi, hitetlen, istentelen, elveszett, pogány stb.)
világi emberek nagyon gonoszak és más céljuk sincs, mint megnyomorítani a
keresztények életét. Másra sem vágynak, mint arra, hogy őt kigúnyolják,
kinevessék és arra rendeltettek, hogy általuk próbára legyen téve az ő hite és
üldöztetve legyen. A világi emberek nem értik meg őt, sőt igen sokszor
gyűlölik, „ahogyan gyűlölték Krisztust is”. Sőt, ha a világi ember kritizálni
találja őket (a kritikus lehet egy más vallási csoportból is) akkor az illető
az ördög eszköze, hiszen végső soron az ördög az, aki lesi minden lépését,
lépten-nyomon csapdát állít fel számára. Ezért is fontos, hogy ő közel álljon a
gyülekezethez. Ha elhagyná a közösséget, akkor menthetetlenül elragadná őt az
ördög, aki esetenként farkasként jár körbe, hogy az eltávolodott bárányt
megegye.
Az ördög és a külvilág a hibás akkor is, ha kritika vagy valamilyen
vizsgálat éri a közösséget.
Azzal, hogy egy hívő negatív tulajdonságokat tulajdonít a külvilágnak,
lelki megkönnyebbülést is szerezhet és sok valós problémát kizár a saját, zárt,
vallásos világából. Minden történés mögött természetfeletti erőket és okokat
sejt. Bizonyos csoportokban nem ritka a folytonos imahadjárat az ördögök és a
démoni erők ellen – betegségek, rossz szerencse, balesetek, megpróbáltatások –,
mind az ördögtől származnak, démonológiát képeznek. Vannak közösségek ahol
Isten minden baj forrása is, a történések Isten fegyelmező eljárásai, esetleg
tökéletes akarata. Nincs rájuk semmilyen más logikus magyarázat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése