2013. január 27., vasárnap

3. Szeretetbomba és zsúfolt program



A szeretetbomba az egyik legveszélyesebb elem. Persze, ha valakit valahol szeretettel, szívélyes barátsággal fogadnak, nem azt jelenti, hogy abuzív közösségbe került. A mögöttes szándék csak idővel, később derülhet ki…
Egy abuzív közösségben mindig minden egyes új látogatóban a lehetséges tagot látják. Igyekeznek kellemes légkörrel, kedves érdeklődéssel körülvenni őt, így az egyszeri látogató vagy az új tag csak pozitív élményekkel és bátorításokkal találkozik. Aztán akárcsak a reklámok, meggyőzik az embert arról, hogy valami hiányzik neki az életéből.
A közösség a különféle gyülekezeti programok és rendezvények által egy új tag minden szabadidejét lefoglalja. A folya­matos oktatás nem hagy időt a hallottak megszűrésére és az egyéni gondolatok számára. A megtértnek egyre kevesebb ideje marad egyedül, önállóan gondolkodni arról, ami történik. Egyre inkább kezd elkülönülni a külvilágtól, a saját családjától, a világi barátokkal szakít, a hobbijai átértékelődnek, és egy idő után teljesen eltávolodik mindazoktól, (mind fizikailag, mind lelkileg) akik nem a közösséghez tartoznak. Fokozatos és ki nem mondott szabályként tanulja meg azt is, hogy ne mondjon ellent a vezetőnek vagy az „ős” tagoknak.
Az erős, érettebb személyiséggel rendelkező embereket nehezebb bevonni, ők előbb-utóbb ütköznek és kimaradnak. Az éretlenebb felé tovább bombázódik az elfogadás és a szeretet egészen egy beavató szertartásig, (bemerítés, beavatás, nyilatkozat aláírása stb.) ezt követően már csak egy a munkások közt, Isten országának a terjesztése a dolga: az evangélizálás, mármint mások beszervezése, valamint az, hogy teljesítse a gyülekezeti elvárásokat.
Az új tag miközben igyekszik bebizonyítani, hogy ő odavan az Úrért, egyre inkább elveszíti identitását, a közösségi élettől egyre függőbb viszonyba kerül.

Hogy milyen motiváció áll egy közösség vagy egy vezető szeretete mögött, arra akkor derül fény, amikor a tag nem teljesíti a gyülekezeti elvárásokat, amikor ellentmond, vagy amikor kilépni szeretne.

2 megjegyzés:

  1. Magyarországon is van egy ilyen szekta,a sok közül.International missions team , Régebben Mose volt a vezetőjük ,de már meghalt. Törökbálint Baross út 48 alatt élnek, Missionálnak tehát tovább rombolnak.

    VálaszTörlés