7. Kontroll és kodependencia

Az abuzőrnek szüksége van valakire, akit uraljon, és az áldozatnak szüksége van valakire, aki uralja őt. Amikor az abuzőr és az áldozat megtalálják egymást, egy beteg szimbiózis jön létre, amit úgy hívnak, hogy kodependencia. Egyikük sem akar tudatosan fájdalmat okozni a másiknak, a fájdalom csak az ára a szimbiózisnak.

Az eddig tárgyalt elemek együttesen elvezetik a hívőt oda, hogy már nem bízik a saját döntéseiben. Képtelen felelősséget vállalni önmagáért és saját döntéseket hozni az életére nézve. Mindenben meg kell kérdeznie az „Úr akaratát”. Néha a bibliaolvasásakor talált igeversekből próbálja kiolvasni azt, olyan módon, mint aki napi horoszkópot olvas, máskor meg elmegy közbenjárójához, a pásztorhoz. Vannak közösségek, ahol a lelkipásztor meg tudja mondani a tutit, esetleg még látomást is kap az Úrtól válaszként, és vannak olyanok is, ahol nem mondja meg direkt, hiszen elméletileg nem tudhatja, hogy Isten mit akar a tagok életében mindazt illetően, ami nem számít bűnnek. Így mindössze annyit tesz, hogy a pulpitusról elhangzó igehirdetésből a tag megértse Isten akaratát. A hívő például így értheti meg a bibliai gazdag ifjú történetéből, hogy az Úr nem akarja, hogy ő lecserélje az autóját vagy a nappali bútorzatát, hanem hogy előbbre helyezze Isten országát és adja oda azt a pénzt az ő szolgálatára. 

A verbális kódok szintén a manipuláció fontos eszközei. Például, ha a lelkész arról prédikál, hogy: „vannak emberek, akik nem törekednek egységre és szeretetre” az azt fogja jelenteni: „azt csináld, amit én akarok”

Az abuzív közösségek sok szemináriumot, konferenciát tartanak a tagoknak olyan témákban, mint hogy: „Hogyan légy jó feleség” „Hogyan fegyelmezd a gyermeked” „Hogyan sminkelj” „Az önkielégítés” „A keresztény öltözködés” „A fogamzásgátlás” fiataloknak: „A keresztény pályaválasztás” „Párválasztás – milyen az Istennek tetsző pár?”

A gyülekezeti tagokat minden döntésükben vezetni kell, így a közösség szokása és gondolkodása a mérvadó, a pásztorok pedig mindenben útbaigazítást tudnak adni. Egy lelkész meg tudja mondani a fiatalnak, hogy melyik egyetemre érdemes felvételizni, annak függvényében, hogy az egyetemi városban van-e gyülekezet. Azt is meg tudja mondani, hogy milyen ruhát, ékszert hordjon a hívő. Van, ahol karkötőt és nyakláncot szabad, fülbevalót bűn. Olyan hely is van, ahol a dekoltázs nem gond, de ha a ruha ujjatlan vagy fedetlenül hagyja a hátat, akkor botrány. Vannak helyek, ahol a nők csak hosszú szoknyában járhatnak, és csak kendővel. A spiritualitásuk mértéke a szoknya hosszúságában mutatkozik meg. Van, ahol tilos bármilyen smink, és van ahol szabad, de csak a halvány és természetes színű körömlakkokat szabad használni, semmilyen rikítót, és valószínű, hogy a férfiak hosszú haja is a bűn-listára kerül. Vannak közösségek, ahol szabályok vannak arra nézve is, hogy mit szabad enni meg inni. Van, ahol bűn mindenféle tánc, a „világi zene” pedig egyenesen az ördögtől származik; egyes helyeken a rock mindenképp sátánista dolognak számít, más helyeken van keresztény rock is. Sok helyen vallják, hogy a zene lényege Isten dicsősége, nem szólhat semmi másról, csak róla. Ugyanakkor nagyon haszontalannak van nézve minden más könyv, ami nem vallásos.

A lelkész azt is meg tudja mondani, hogy a hívő menjen-e el rokoni látogatásokra, temetésekre, vagy ne áldozza fel ezekért a vasárnapi gyülekezetit áldásokat. A más gyülekezetekbe és templomokba járás, vagy akár csak az ellátogatás is szigorú tilalom alá tartozhat.

A  hívő egy idő után anélkül is tudja a vezető által közvetítendő isteni akaratot, vagy a közösség véleményét mindenről, hogy megkérdezné tőlük, és észre sem veszi, hogy mennyire vezetik őt a legapróbb részletekig. Célja: a megszentelődés, Istennek tetszés, és minél inkább követi a szabályokat, annál igazibb hívőnek érzi magát. Amit lát a többieknél, azt gondolja az egyetlen helyes útnak.

Ronald Enroth szerint az élet egyik területe, amelybe az abuzív közösségek kivétel nélkül mindig beleszólnak, az a párkapcsolat. Nagyon sok helyen a lelkésznek beleszólása lehet abban, hogy ki kivel házasodik, és áldását kell adnia a fiatalok választására. Ezen a területen a legfontosabb szabály, hogy egy fiatal csak a saját gyülekezetében kereshet és találhat társat magának. Ha egy másik gyülekezetben talál, azt néhol még hajlandóak megbocsájtani neki, ha az illető keresztény, mert ez az elsődleges szempont, ám ha „világi” a választott társa, akkor a fiatalt bűnösnek fogják tekinteni, aki az Isten akaratának súlyosan ellenszegül.

A nemek kapcsolatát illetően csoportonként sokféle szabály létezhet. Mivel a házasságkötés előtti szexuális kapcsolat bűn, megpróbálják elkerülni a kísértéseket. De mint minden másban, ez is inkább a külső viselkedésről szól. A tisztaság megőrzésére úgy törekednek, hogy különféle írott és íratlan szabályokat fektetnek le. Vannak csoportok, ahol az a szabály van érvényben, hogy egy férfi és egy nő nem maradhatnak kettesben egy zárt helyiségben, csak nyilvános helyeken. Ha a szituáció mégis elkerülhetetlenné válik, akkor legfeljebb nyitva hagyják az ajtót. A szerelmes párok számára létezhet olyan szabály, hogy nem szabad a csók az együttjárás első hat hónapjában, de olyan hely is van, ahol a kézenfogva járás is tilos és a fiatal pár csak a gyülekezeti alkalmakon találkozhat. A keresztények nem randizhatnak, sőt előfordulhat olyan felfogás, hogy Ábrahám és Izsák példája alapján az egyedüli biblikus eljárásnak azt tartják, ha az apa választja ki a társat a gyermekének. Apa hiányában pedig ez a lelki vezető feladata.

A házasságról azt tanítják, hogy a nő teljes engedelmességgel tartozik a férjének, ez alól csak akkor mentesül, ha a férfi súlyos, társadalmilag elítélendő bűntettre akarja kérni. Ez a tanítás olyan végletekig is elmehet, amikor a családon belüli bántalmazást megtűrik és elhallgatják, és a nőnek nem marad más hátra, mint a krisztusi megbocsájtás, és a türelmes várakozás, hogy az Úr kimunkálja a férjben a megtérést.

Vannak közösségek, ahol azt tanítják, hogy a nőnek csendben kell lennie, mivel nem taníthat, és ha kérdése támad is, csak otthon teheti fel. A nő számára Isten akarata az, hogy feleség és anya legyen, így szolgálja egész nap a családját. Sajnos vannak olyan helyek is, ahol elítélik az otthonon kívül is dolgozó, esetleg karriert építő nőt. Ha lelkészfeleség az illető vagy az szeretne lenni, akkor fel kell adnia a hivatását, bármi is legyen az, és csak a gyülekezet dolgaival törődhet. Azt is tanítják néhol, hogy az az Istennek tetsző, gyermekét valójában szerető szülő, aki fizikailag bántalmazza a gyerekét, hiszen a példabeszédekben van két igevers hozzá. (Péld. 22: 15 és 29:15) És vannak közösségek, ahol a gyerekeket féltik állami iskolába küldeni, mondván, hogy ott elrontják őket. Őket az anya otthonoktatásban részesíti különböző magániskolák segítségével, és így tartja távol a gyerekeit a világi társadalomtól, a humanista tanítóktól, a „romlott” gyerekektől.

Az írott és íratlan szabályokat bibliai kontextusukból kiragadott igeversekkel támasztják alá. Annyira vigyáznak ezekre a szabályokra, hogy gyakran elveszítik a morális arányérzéküket. Részletkérdésekben törvényeskedés és ítélkezés lép fel, pletykák folynak, vagy éppenséggel komoly egyházfegyelmi eljárások, míg mélyebb, lelki dolgok mellett elmennek vagy fölöttük átsiklanak.