A farizeusok

A farizeusok voltak a zsidók hivatalos bibliatanítói. Tanultak voltak, képzést kaptak az Írás magyarázatában, nagy részeket memorizáltak belőle, és ők voltak számontartva úgy, mint akik tudják értelmezni az Írást. Ha egy közönséges polgár tudni akarta, hogy egy adott élethelyzetre mit mondanak az Írások, a farizeusok mondhatták meg neki. A szándékuk alapjában véve jó volt, keményen dolgozó, fegyelmezett és általában nagyon erkölcsös embereknek voltak tartva, közösségüknek legnagyobb tiszteletben örvendő tagjaiként. Őszintén úgy gondolták, hogy Istent szolgálják, és jobban teszik, mint bárki más, és hogy ők ismerik Isten munkáját és belső gondolatait.

Hatalmuk arra irányult, hogy meghatározzák, mi a helyes, Isten szerinti magatartás, és ezzel együtt azt, hogy ki van „kint” és ki van „bent” a vallási közösségben.  A János 12:42-ben azt olvassuk, hogy a vezetők közül is sokan hittek Jézusban, mégsem vallottak színt, nehogy kizárják őket a zsinagógából. A farizeusok akartak lenni az ajtóőrök, kontrollálva, hogy kik Istentől elfogadottak, jóváhagyottak, és kik exkommunikáltak. Amikor Jézus a Máté 23: 2-ben azt mondja, hogy az írástudók a Mózes székébe ültek, ezt nem metaforaként említi, ugyanis ez igazi kőszék volt egy zsinagóga bejáratánál. Ebben ülve őrizték a bejáratot.

Jézus mindenkit beengedett a maga közösségébe, a prostituáltakat, a vámszedőket, korának legbűnösebbjeit. Teljesen felborította a farizeusok elképzelését a közösség kapujáról, amelyet ők őriztek. A farizeusok hát keményen kezdtek dolgozni azért, hogy nehogy Jézussal és az ő kis körével azonosítsák őket. Féltek Jézustól, mivel ő kijelentette: „Bizony, bizony, mondom néktek: én vagyok a juhok ajtaja.” (János 10: 10)

Az autoritás, titulus, show

Mindezek fontosak voltak a farizeusoknak is. A titulusukról való véleményét Jézusnak idéztem már az előbb. (Máté 23: 6-12) Az előtte levő versek a következők: „Mindent csak azért tesznek, hogy feltűnjenek az embereknek: megszélesítik imaszíjaikat, és megnagyobbítják ruhájuk bojtjait, a lakomákon az asztalfőn és a zsinagógákban a főhelyeken szeretnek ülni, szeretik, ha köszöntik őket a tereken, és ha mesternek szólítják őket.”(Máté. 23: 6-7) Máté 6-ban Jézus azt is elmondja a show-jukról, hogy hogyan élik a kegyes életüket, és óvva int minket a nagydobra vert hitélettől és attól, hogy mindenáron igazaknak akarjunk tűnni az emberek előtt.  „Vigyázzatok: a kegyességeteket ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy lássanak titeket” „Te pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb” „Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek zsinagógákban és az utcasarkon megállva imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony, mondom néktek: megkapták jutalmukat. Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban.” „Amikor pedig böjtöltök, ne nézzetek komoran, mint a képmutatók, akik eltorzítják arcukat, hogy lássák az emberek böjtölésüket. Bizony mondom néktek: megkapták jutalmukat.” (Máté 6: 1; 3; 5-6; 16)

A hagyományok

A Máté 15-ben a farizeusok azt vetik Jézus szemére, hogy megszegi az ősök hagyományát. „Akkor farizeusok és írástudók mentek Jeruzsálemből Jézushoz és ezt mondták: „Miért szegik meg a tanítványaid az ősök hagyományát? Amikor ugyanis étkeznek, nem mossák meg a kezüket. Ő így válaszolt nekik: Ti pedig miért szegitek meg a ti hagyományotokért az Isten parancsolatát?” „hiába tisztelnek engem, ha olyan tanításokat tanítanak, amelyek emberek parancsolatai.” (1-3, 9. versek) Jézus elmondja ebben a részben, hogy azok, akik a bibliavédelmezőként pózolnak, valójában hogyan szegik és törik meg azt, miközben emberek tanításait, külső megnyilvánulásokat tartanak előbbvalónak a belső tisztaságnál. Talán meglepő, de az emberek hagyományai, vagy ahogyan a farizeusok mondják: „az ősök hagyománya” az első bibliai kommentárok voltak, a héber biblia autoritatív értelmezése és alkalmazása. Ezeknek ma megvannak a modern megfelelői vallási háttértől függően. Magukba foglalhatják Szent Ágoston munkáit, Kálvin Intistutióját, Luther írásait, a Westminsteri hitvallást vagy Karl Barth dogmatikáját. Ha csak a Szentírást tesszük a középpontba, az még nem teszi kevésbé lehetségessé a lelki abúzust, de ha emberi hagyományokat és értelmezéseket helyezünk középpontba úgy, hogy azoknak alárendeljük a Biblia értelmezését, akkor sokkal nagyobb az abúzus lehetősége.

Őrizkedés a kovásztól

A Máté 16:5-12-ben Jézus a tanítványokat arra inti, hogy őrizkedjenek a farizeusok kovászától, amit a 12. versben meg is magyaráz nekik: őrizkedjenek a farizeusok tanításától.

A zsidóknál a kovász a gonosz jelképe volt, amelyik láthatatlanul és csendben változtatja meg a tésztát, lassan, de biztosan dagasztja, alakítja át.  Valószínű, hogy Jézus azért nevezi tanításaikat kovásznak, mert a hamis tanítás bibliai igazságok közé kavarva jelentkezik. Egy kis teológiai kovász elkerülhetetlenül átváltoztathatja és tönkreteheti az evangélium érvényesülését. A keverék sokkal veszélyesebb, mint a tiszta hazugság, mert első látásra nem látszik benne a kovász. Jézus nem arra inti tanítványait, hogy a vámszedők és prostituáltak kovászától óvakodjanak, az ők romlottságuk nyilvánvaló és nem sebez. Jézus azok ellen próbálja megvédeni a barátait, akik vallásos autoritásként pózolnak.

Mi volt a farizeusok kovásza? Dale Brunner szerint a „perfekcionista teológia” Az az elképzelés, hogy vallásos kötelességeket elvégezve közelebb kerülhetünk Istenhez, nagyobb spirituális magasságokat érünk el, és bebiztosíthatjuk magunkat az ő áldásaival. (lásd a Magatartásközpontúság és a Toxikus hit fejezeteket)

Az a tanítás, hogy a megváltás és a biztonság elérhető a saját vallásos erőfeszítéseink által, hogy a tisztaság megvalósítható külső rituális tisztálkodások által. Ez a felfogás vezette a farizeusok életét.

A bűnt külső viselkedésként kezelni konfliktusra adott okot Jézus és a farizeusok között. Jézus ismételten elutasította az akkori vallási vezetők viselkedési listáját, a tisztálkodási törvényeiket publikusan sértette meg. A konfliktus akárhányszor kitört, azért volt, mert a farizeusok apróságokon akadtak fenn. Vitatkoztak Jézussal a böjtölésről (Márk 2:18) a szombat fölött (Márk. 2:24) tisztátalan kezekkel való evésről (Márk. 7: 1-5) tisztátalan emberekkel való együtt evésről (Máté 9:11) az adókon (Márk 12:13-15) és így tovább. A vallásos részletek, magatartásformák volt a szenvedélyük. Szörnyen zavarta őket az, hogy Jézus ismételten gyógyított betegeket szombaton, és az Ószövetség konzervatív olvasása alá is támasztja a farizeusok kifogását. Ennek ellenére Jézus számára a szombat sokkal inkább csak részletkérdés volt olyankor, amikor az emberek problémájáról volt szó.

Amikor viszont maga Jézus kezdeményezte a konfliktust a farizeusokkal, akkor a lehető legnagyobb témákra fókuszált. A Máté 23:13-ban nem kevésbé jelentős dologért ítéli meg a farizeusokat, mint hogy távol tartják a népet Istentől. „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert bezárjátok a mennyek országát az emberek előtt: ti magatok nem mentek be, és azokat sem engeditek be, akik be akarnak menni.” Továbbá: „Jaj nektek képmutató írástudók és farizeusok, mert bejárjátok a tengert és a szárazföldet, hogy egyetlen pogányt zsidó hitre térítsetek, és ha ez megtörtént, a gyehenna fiává teszitek, kétszerte inkább magatoknál.” „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, kaporból és köményből, de elhagytátok mindazt, ami a törvényben ezeknél fontosabb: az igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget, pedig ezeket kellene cselekedni, és azokat sem elhagyni. Vak vezetők: kiszűritek a szúnyogot, a tevét pedig lenyelitek. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, belül pedig tele van rablásvággyal és féktelenséggel. Vak farizeus, tisztítsd meg először a pohár és a tál belsejét, hogy azután a külseje is tiszta legyen! Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal. Így kívülről ti is igaznak látszotok az emberek szemében, de belül tele vagytok képmutatással és törvényszegéssel. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert síremlékeket emeltek a prófétáknak, és felékesítitek az igazak sírköveit, és ezt mondjátok: Ha atyáink idejében éltünk volna, nem vettünk volna részt velük a próféták vérének kiontásában. Így magatok ellen tanúskodtok azzal, hogy fiai vagytok a próféták gyilkosainak.  Éljetek csak ti is atyáitok mértéke szerint!  Kígyók, viperák fajzata! Hogyan menekülhetnétek meg a gyehennával sújtó ítélettől?” (25-33 v.)

Jézus kifejezte haragját a vallási lelki abúzus miatt. Ken Blue írja, hogy ha nem borít ki az igazságtalanság, akkor nem szeretjük az igazságot.

Amikor a Lukács 17: 20-21-ben a farizeusok megkérdezik Jézust, hogy mikor jön el Isten országa, ő ezt válaszolja, hogy „Isten országa közöttetek van.” Isten országa, maga a Királya köztük volt, ők mégsem látták, mert a helyes magatartásra, a részletkérdésekre összpontosítottak.

A farizeusok szem elől tévesztették a lényeget, mert félreértelmezték a törvényeket.  Ahelyett, hogy úgy tanították volna azokat, mint Isten ajándékát elbukott embereknek egy elbukott univerzumban (ószövetségi perspektívaként) Jézusnak nem voltak fontosak olyan törvények, amelyek csak védelmező mankóként adattak végesetekre egy elbukott univerzumban azoknak, akiket nem a szeretet törvénye működtetett. A farizeusok valójában hangzatos, de tartalmatlan formaságokat birtokoltak. Maguk akarták kontrollálni, őrizni és vezetni Isten országát, ezért nélkülözték a lelki dolgokból Isten erejét, az Ő országát.

Szintén a kovászról – a legalizmusról – beszél a Biblia, amikor azt állítja, hogy aki a törvényt akarja betölteni, az átkozott: „Mert a törvény cselekedeteiben bízók átok alatt vannak, amint meg van írva: Átkozott mindenki, aki nem marad meg abban, amiről megvan írva a törvény könyvében, hogy azt kell cselekedni. Az pedig, hogy a törvény által senki sem igazul meg Isten előtt, világos, mert az igaz embert hitből fog élni.” (Galatákhoz: 3:10-11) “Tudjuk pedig, hogy amit a törvény mond, azt a törvény alatt élőknek mondja, hogy elnémuljon minden száj, és az egész világot Isten ítélje meg. Mert a törvény cselekedeteiből nem fog megigazulni egyetlen halandó sem őelőtte. Hiszen a törvényből csak a bűn felismerése adódik.” (Rómabeliekhez 3: 19-20)